2015. május 20., szerda

Miért hibás a biológiai nem fogalma?

Neked is azt tanították, hogy a biológiai nemed annyit jelent, hogy péniszed vagy vaginád van? És hogy bárki, akinek vaginája van, biológiai neme szerint nő, akinek pedig pénisze, az férfi, a társadalmi nemét figyelmen kívül hagyva? Ha igen, akkor sajnos rosszul tudod. Ugyan is akik ezt mondják, röviden, tévednek.







A kizárólag két nemet elismerő binaritás egy helytelen társadalmi struktúra és semmi köze a valósághoz. Az interszexualitás tulajdonságainak bizonyos formája körülbelül az emberek 1,7%-nál fordul elő. Ez 100-ból majdnem 2 embert tesz ki, és egy több milliárdos lakosságnál ez igen sok mindenkit érint, akik már a testük alapján sem oszthatóak be automatikusan a szokásos, anatómiailag kijelölt férfi és nő kategóriákba. Ez a fajta kategorizálás a transz* embereknél is problémát okoz, akik a statisztikát tovább formálják és növelik. Továbbá azokat az embereket sem számítják ide, akik gyakorlatilag nem interszexuálisok, de mégsem egyezik meg a biológiai nemi struktúrájuk azzal, hogy milyennek „kellene” lennie egy férfinak vagy nőnek, illetve az interszexualitásnak is vannak esetei, amik nem kerülnek bele a statisztikába, mert nem egyértelműek, nem járnak észrevehető jelekkel, vagy nehezen megfogható tulajdonságokra vonatkoznak (ilyenek pl. a másodlagos nemi jellegek). Sokkalta több emberről van szó, mint azt gondolnád, vagy amit a legtöbb orvos hajlandó lenne beismerni.

Társadalmunkban a biológiai nemet 5 kritérium alapján állapítják meg:

  • gének – X és Y ivari kromoszómák, és ezekből álló XY, XX, XXY, XXX kromoszómaképletek, illetve az XO kromoszóma törlődés, de nagyon ritkán van XXXX, XXXXX, XXXY, illetve előfordulhat mozaicizmus, vagyis XXY/XXXY, XY/XXY és XX/XXX (ami azt jelenti, hogy a szervezet egyes sejtjei az egyik, más sejtjei a másikféle kromoszómaképlettel rendelkeznek). 
  • ivarmirigyek (vagy gonádok) – petefészkek és herék, kivéve, hogy a vaginával rendelkező embereknek lehet heréje, pénisszel rendelkező embereknek lehet petefészkük és vannak emberek, akik petefészekkel és herékkel is születnek
  • külső nemi szervek (vagy genitáliák) – pénisz és vagina, kivéve, hogy emberek születhetnek mindkettővel, ill. férfiaknak lehet vaginájuk és nőknek lehet pénisze
  • másodlagos nemi jellegek – elméletben a férfiaknak vastag és durva testszőrzettel, a derék és a csípő egymáshoz viszonyított alacsony arányával, széles vállakkal, kifejletlen mellekkel és mély hangszínnel kell rendelkezniük, a nőknek pedig kevés, finom, halvány, puha testszőrzettel, a derék és a csípő egymáshoz viszonyított magas arányával, filigrán alkatú vállakkal, kifejlett mellekkel és magas hangszínnel, kivéve, hogy valójában teljes mértékben lehetséges, hogy valakire az imént említett tulajdonságok bármilyen kombinációja igaz lehet, ill., hogy férfiak „feminin” másodlagos nemi jegyekkel, a nők pedig „maszkulin” másodlagos nemi jegyekkel rendelkezzenek
  • hormonszint – elméletben a férfiaknak magas tesztoszteron- és alacsony ösztrogénszinttel kell rendelkezniük, a nőknek pedig magas ösztrogén- és alacsony tesztoszteronszinttel. de valójában sokkal több változat létezik „egy” nemen belül, mint az „egyes” nemek között, beleértve, hogy a nőknek vannak „férfias”, a férfiaknak pedig „nőies” hormonjaik, úgy, hogy ebből fakadóan senkinek sincs „betegsége” vagy „rendellenessége” vagy bármi más baja (persze a hormon maga különben nem nőies vagy férfias, ezeket a fogalmakat kizárólag mi társítjuk hozzá, az csak egy szabályzó molekula).

Ha mind az 5 fent említett kritériumot figyelembe vesszük, valójában nem sorolható az emberek többsége mind az 5 területen a biológiai neme szerint a férfiak vagy a nők közé, ami azt jelenti, hogy a legtöbb embert lehetetlen meghatározni a szigorú binaritás alapján, mint ahogy azt sok ember szeretné. Persze, vannak dolgok az életben, amelyek technikailag a biológiai nem szerint férfi vagy női kategóriába sorolhatóak, de az az elképzelés, hogy bárminemű tudományos alapja legyen a szigorú binaritásnak, hogy kizárólag két opció létezzen, és hogy az emberek kizárólag a biológiai nemük szerint férfiak vagy nők, nevetséges. Teljes baromság, és az, hogy embereket ezekbe a kategóriákba szorítjuk, mikor nem illenek oda, több kárt okoz, mint hasznot. Az effajta bigottság semmi jóra nem vezet, míg mások elfogadása olyannak amilyenek vagy hogy miként azonosulnak, ennek bizonyítottan pozitív hatása van világszerte.
A fő forrásanyag ehhez a témához Anne Fausto-Sterling Sexing the Body c. könyvéből van. PhD-ja van biológiából, szóval egész biztos vagyok abban, hogy tudja miről beszél, és fogadni mernék, hogy nálam sokkalta többet tud ezekről a dolgokról. Ezért mielőtt elhinnénk azokat a leegyszerűsített válaszokat, amit erről a sok ember mond, arra alapozva, hogy néhány héten keresztül az anyag minimumát tanulta meg gimnáziumban valamikor élete során, inkább próbáljunk meg tájékozódni (és reméljük, hogy mások is ezt teszik majd).

Szerk. megj.: A binaritásnak egyetlen tudományos alapja van, az pedig a meiózis, azaz számfelező osztódás, mivel az ivaros szaporodáshoz két egyed genetikai anyaga kell. Ebben az értelemben, sejtszinten van binaritás. Ebben lehet szükségszerű aszimetria (ez fajtól függ) és az embernél is elég meghatározott dolog, hogy van sperma és petesejt. Ami viszont fontos, hogy mindez semmit nem jelent az egyedek szintjén. Még a legegyszerűbb parazitáknál is van pl. micro- és macrogaméta (kétféle ivarsejt), de egyáltalán nincs minden parazitafajnál biológiailag szigorúan meghatározott váltivarúság, amit az embereknek, emlősöknek, madaraknak, hüllőknek, stb. tulajdonítanak.


Készült a Thatfeministqueer cikke nyomán.
Fordította: Daniel Theodor Hollander