2015. május 1., péntek

Légyszíves ne mondjátok többet, hogy a transz nők “fiúnak születtek”

Mari Brighe egy tavalyi cikkében kitűnően leírta azt, amit én és felteszem, még sokunk érez azzal kapcsolatban, ahogyan emberek, illetve médiumok fogalmaznak a múltunkról. Nekem személy szerint olyan érzés volt elolvasni, mint amikor valaki szóról-szóra megfogalmazza a gondolataimat (szerencsére jobban, mint én tenném). Egyedül a külföldön releváns példák lógnak ki a magyar valóságból és sajnos az, hogy a transznemű emberek helyzete mennyire más nyugaton, például hogy a médiumokban még így is mennyivel pozitívabb a megjelenésünk, mint itthon.



Előbújt és büszke transz nőként és aktivistaként újra és újra olyan transzneműségről szóló párbeszédekben találom magamat, amelyek mindig ugyanolyanok. Egy részük elég ártalmatlan, mint például, hogy miként választottam magamnak ki a nevemet vagy, hogy kiknek az írásai voltak hatással a munkámra. Egy másik hányaduk egész egyszerűen hozzátartozik a szerepkörömhöz, mint például a zaklatásról, diszkriminációról és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről szólók.

Néhányuk azonban elérte azt a szintet, ami már abszolút irritáló.

Az, amelyikkel kapcsolatban talán a leginkább szeretném, hogy soha többet ne kelljen hallanom (jó, ESETLEG a t-vel kezdődő gyalázó-szó használatával kapcsolatosat leszámítva), az az, amikor azt magyarázom el, hogy milyen rettentően bántó, hogy emberek állandóan arról beszélnek, hogy én “fiúnak születtem”, vagy, ami még rosszabb, “férfinek születtem”. Igen, valóban igaz, hogy egyes transz nők tényleg így látják és fogalmazzák meg a saját élményeiket ebben a kontextusban, de a túlnyomó többségünk nem így tesz, és ezzel én is így vagyok. A GLAAD által készített útmutató, amely részletezi, hogyan számoljunk be transzneműséggel kapcsolatos kérdésekről, kifejezetten azzal kapcsolatban is tájékoztatja az újságírókat, hogy ne használják azokat a kifejezéseket, hogy “biológiailag hímnemű”, “biológiailag nőnemű”, “genetikailag hímnemű”, “genetikailag nőnemű”, “férfinek született” és “nőnek született”.

Nem születtem fiúnak, soha nem voltam fiú, és minden alkalommal, amikor meghallom ezt a mondatot, az olyan, mintha egy kést döfnének a szívembe. És úristen, hányszor kellett már végighallgatnom!?

Állítólag épp egy olyan korszak kezdődik, amelyben a média eddig soha nem tapasztalt mértékig igazságosan jeleníti meg a transznemű embereket. És ez így is van - jóllehet, a dolgok viszonylagosan “javulnak”, mármint ahhoz képest, ahogyan eddig voltak, és az “ahogyan eddig voltak” a transz nők esetében “a lehető legrosszabbat” jelenti, méghozzá egészen a legutóbbi időkig. Ugyanakkor az is igaz, hogy mindezen fejlődés ellenére, és függetlenül attól, hány alkalommal végzik el ezt a korrigálást a transz személyek, a média egyszerűen képtelen felhagyni kifejezetten ennek a jobblétre szenderült patásállatnak a csépelésével.

Laverne Cox világossá tette Gayle King (CBS) számára, hogy bár születéskor valóban a hímneműséget jelölték ki a számára, ő nem “fiúnak született”. Janet Mock Piers Morgan-nek kézbesített pár csípős visszavágást, miután ő azt mondta, hogy “fiú volt egészen 18 éves koráig”, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő “nem volt korábban egy férfi”. Az aktivista Cece McDonald a Rolling Stone-ban tisztázta azt, hogy ő nem fiúnak született, hanem “kisbabának született”. Az író/aktivista Parker Molloy és a küzdősportoló Fallon Fox  együtt írt egy nagyszerű véleménycikket júniusban ugyanerről a problémáról. Molloy és Fox szerint:

“Ez az értelmezési keret valamiféle szenzációnak állítja be a transz egyének identitását meg élményeit, mintha azok nem lennének többek egy horognál, aminél fogva be lehet rántani a közönséget egy világba, amely megszólalásig hasonlít egy szörnyszülötteket felvonultató cirkuszi műsorszáméhoz. Már önmagában ez az értelmezés is azokra a testi változásokra irányítja a figyelmet, amelyeken a transz emberek keresztül mennek, miközben nem vesz tudomást arról a tényről, hogy a személyek, akikre utal, azok valódi, szerethető, normális egyének.”

Egyikük sem született fiúnak.

Mindezen emberek ellenére, akik tökéletesen világossá teszik, hogy ez olyasmi, amit senkinek nem kellene megtennie, emberek ÚJRA ÉS ÚJRA MEGTESZIK. Amikor egy fiatal transz nőt, Scarlett Lenh-t, a Colorado Springs-i középiskolájában bálkirálynőnek választották, majdnem mindenki elbaltázta. A Christian Science Monitor úgy utalt rá, mint aki “biológiailag fiú, aki lányként azonosítja magát”. A Denver Post “biológiai értelemben pasi”-nak nevezte. A CBS helyi partner-csatornája úgy hivatkozott rá, mint aki “biológiai fiú”. Ja, és, hogy rontsunk még egy kicsit a helyzeten, a fenti média felületek közül a hímnemű nevét használták, ami egy teljes mértékben irreleváns adat.

A Huffington Post Canada úgy utalt Geena Rocero transznemű modellre, mint aki “fiúnak született”.

Pont, ahogy a múlt héten a People meginterjúvolta a 14 éves Jazz Jennings-t, aki egy transznemű gyerekeknek szóló könyv társszerzője, és megjegyezte, hogy ő “egy fiúnak született”.

Pár hónappal ezelőtt a Grantland egyik szerzője erőszakosan és tragikus mértékben rosszul kezelte sztoriját, amely egy transznemű nőről szólt, aki kifejlesztette egy innovatív golfütőt. Mindez nagyon sok szinten megnyilvánult, ideértve olyan mondatokat, mint például “Ami egy zseniális nő történeteként indult, akinek egy új találmánya volt, átváltozott egy összezavarodott férfi meséjébe, aki egy új életet talált ki magának” (és ez még távolról sem a cikk egyetlen problémás része). Úgy tűnik, a jelentékeny válaszreakció, ami erre a történetre érkezett, még mindig nem volt elégséges ahhoz, hogy a médiát felrázza.

Amint azt Mey és én nemrégiben megtárgyaltuk, a New York Magazine transznemű vezérigazgató Martine Rothblatt portréja tömve volt ugyanilyen szerencsétlen megfogalmazásokkal, amikor nekifutásból lehoztak egy CÍMLAPSZTORIT, felszerelve azzal horoggal, hogy “Amerika legjobban fizetett nőnemű vezérigazgatója korábban férfi volt”. Mindez, gondolom, egy fokkal jobb volt, mint a New York Post elbánása, ők ugyanis egyenesen úgy hivatkoztak Martine-ra saját szalagcímükben , mint aki “férfinak született”.

És ezek még csak 2014-es példák. Szóval egyértelmű, hogy az üzenet, hogy elfogadhatatlan azt mondani, hogy a transz nők “régebben férfiak voltak”, vagy azt, hogy “fiúnak születtek”, nem megy át. És, nemcsak a média rontja el, ez nyilvánvaló, ugyanezt rendszeresen látom twitteren és facebookon is. Úgy tűnik, mintha annak, hogy elmagyarázzuk, mit jelent transz nőnek lenni, a legelterjedtebb módja a “fiúnak született, de lányként azonosítja magát” volna. Én állandóan hallok olyan dolgokat, amelyek arra utalnak, hogy “amikor még pasi voltál” - olyankor, amikor az átmenet előtti életemről van szó. Amire próbálok kilukadni, az az, hogy ez egy népszokás, és nagyon nagy szükségem volna arra, hogy ne legyen népszokás.

Szeretnék pár dolgot teljesen helyre tenni. A transz nők: nők. Pont. Ennyi. Nem “nők vagyunk, akik korábban férfiak voltak”. Nem “férfiak vagyunk, akik nőként azonosítják magukat”. Nem “hímneműek vagyunk, akik nőként azonosítják magukat”. Nem “férfiak vagyunk, akik nővé váltak”. NŐK VAGYUNK. Fejezzétek be, hogy mindenféle minősítéseket ragasztotok hozzá a nőiségünkhöz. Sértő, bántó és kegyetlen azt sejtetni, hogy nem így van. A múltunkat, jelenünket és jövőnket csakis nekünk van jogunk meghatározni, senki másnak nincs ehhez joga. Még abban az esetben is, ha jócskán a felnőttkorunkban eszméltünk rá, hogy transzneműek vagyunk, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy fiúk voltunk, sőt, férfiak. Számos transz nő érzi azt, hogy ő mindig is lány volt, vagy legalábbis azt, hogy fiú sosem volt. Semmi jogod nincs ahhoz, hogy azt mondd nekem, vagy bármelyik más transz személynek, hogy ő konkrétan valamilyen nemű volt, csakúgy, ahogy nekem sincsen semmi jogom megmondani azt, hogy te milyen nemű vagy. Egy transz nő, akitől a fiatalkori éveinek nagy részében elvárták, hogy hímneműként prezentálja magát semmivel sem inkább “született férfinak”, mint amennyire “korábban heteró volt” az a leszbikus, akitől a fiatalkori éveinek nagy részében elvárták, hogy férfiakkal randizzon.

Természetesen vannak olyan emberek, akik úgy gondolkodnak az identitásukról, hogy ők voltak fiúk vagy férfiak az átmenetük előtt. Ahogyan azt Mey és én megvitattuk a Martine Rothblatt-ról szóló cikkünkben, ezeknek az embereknek SZINTÉN joguk van ahhoz, hogy meghatározhassák a saját narratívájukat, és feltétlenül úgy is kell erről beszámolni, ahogyan azt ők szeretnék. Mindazonáltal, ez MÉG fontosabbá teszi azt, hogy elmagyarázzuk: míg ez a konkrét személy ilyen módon azonosítja magát, így beszél magáról, számos transz ember van, aki viszont nem. Bár transz emberekről, illetve a transz közösség egészéről beszéltem, azért mi egy meglehetősen individualista társaság vagyunk, és mindannyiunknak megvan a maga sajátos módja arra, hogy magáról és az általa megtett útról meséljen. De, amikor előáll, hogy olyan emberek, mint Janet Mock, Laverne Cox, Fallon Fox, Parker Molloy, Cece McDonald, és most én is, azt mondjuk, hogy “hé, ez az állítás olyasmi, amit többé nem kellene, hogy egyetemes érvényűként kezeljetek”, akkor, úgy érzem, ideje volna, hogy erre odafigyeljetek.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy miért visszás ez a “férfinak/fiúnak született” nyelvezet. Először is, ahogyan arra már más cikkírók is rámutattak, egészen egyszerűen a TÉNYEKET figyelmen kívül hagyó pontatlanság azt mondani, hogy AKÁRKI is férfinak született. Senki nem teljesen kifejlett felnőttként pattan ki az anyaméhből. Még Sir Patrick Stewart sem (aki, SzVSz a létező legférfiasabb férfi) SZÜLETETT férfinak. Kisbabának született, majd egy döbbenetesen menő férfivé cseperedett, ugyanis, őőő, így működik az emberi élet. Úgy hivatkozni egy transz nőre, mint aki “férfinak született” annyi, mint elemberteleníteni őt, mivel bármilyen ember számára szó szerint lehetetlenség az, hogy férfinak szülessen. A “férfiként született” kifejezést használni a sokkal jobb “születéskor hímneműnek sorolták be” helyett arra kényszeríti az embereket, hogy az ellentétek kihangsúlyozása végett egymás mellé tegyék egy transznemű nő meg egy prototipikus férfi képét, ami csakis azt szolgálja, hogy sulykoljuk azt a mindent átható elképzelést, miszerint a transznemű nők a szexuális perverzió hitvány szörnyszülöttei.

A “fiúnak született” vagy “hímneműnek született” szófordulatok, bár nem pontosan ugyanannyira sértőek, szintén elég sok problémával terheltek. Elsőként, meghatározni azt, hogy pontosan ki az, aki (nem) fiú/lány, illetve hímnemű/nőnemű, az sokkalta bonyolultabb folyamat, mint azt a legtöbb ember gondolná. Ez különösen érvényes, amikor ehhez a kifejezéshez még olyan szavakat is hozzáteszünk, mint a “biológiai”. Mit jelent biológiailag fiúnak/hímneműnek lenni? Nemi szerveket? Ez jónéhány meglehetősen súlyos kérdést hagyna nyitva mindenkivel kapcsolatban, aki interszex. Kromoszómákat? Az olyan állapotok létezése, mint a Swyer szindróma és a teljes androgén-inszenzitivitási szindróma (illetve az, hogy az ezekkel rendelkező emberek gyakran XY kromoszóaszerelvénnyel bíró cisznemű nők) némiképp elbaltázza ezt a megközelítést. Egészen pontosan hol is van a biológia a “biológiailag fiú/hímnemű” esetében? Kétségesnek tűnik, hogy azok a szerzők, akik ezeket a kifejezéseket alkalmazzák, ellenőrizték az interjúalanyaik nemi szerveit vagy kromoszómáit, úgyhogy igaziból találgatásnál nem sokkal többről van szó. Végül is, a “hímnemű” és a “nőnemű” csupán rubrikák egy formanyomtatványon, amelyet egy orvos tölt ki, többé-kevésbé megalapozott találgatások alapján. A “lány”/”fiú” pedig csak címkék, amelyek megneveznek kettőt a számos elképzelhető társadalmi nemi identitás közül, úgyhogy az, amikor mások helyett jelöljük ki őket, az eltagadja tőlük az ő aktív döntési és cselekvési képességüket, méghozzá a saját identitásukkal kapcsolatban.

Ez az aktív döntési és cselekvési képességgel kapcsolatos meglátás az igazán fontos. Valami, amit a legtöbb ember elég fontosnak talál, az az, hogy legyen jogunk meghatározni a saját identitásunkat és a saját életünkről szóló narratívát. Ez az, amiért emberek olyan erőteljesen reagálnak, amikor a jellemüket veszik célba; ilyenkor az történik, hogy aláássák azt az alapvető jogukat, hogy ők határozhassák meg, milyen emberek. Amikor olyan kifejezéseket használsz nőkre, mint a “férfinak született”, gyakorlatilag azt mondod valakinek, aki olyan, mint én, hogy TE jobban ismersz engem, az élettörténetemet, a küzdelmeimet, az identitásomat, mint én magam. Gyakorlatilag megtagadod tőlem annak a döntésnek a lehetőségét, hogy én határozhassam meg önmagamat. A transz közösség egyik legnagyobb küzdelme már évtizedek óta az aktív döntési és cselekvési képességhez kötődik - a világ nagy része úgy tekint a férfi és női (vagy egyáltalán nem férfi vagy női) identitásunkra, mint ami jogtalan, és sokan ragaszkodnak hozzá, hogy ők mindenképp jobban ismerik a mi lelkünket, testünket és egész lényünket, mint mi magunk. Emiatt nagyon hosszú időn keresztül megtagadták tőlünk az identitásunkhoz fűződő jogunkat orvosilag, társadalmilag és törvényileg. Transz személyekként jogunk van nem csupán ahhoz, hogy mi mondjuk meg, kik vagyunk jelenleg, hanem ahhoz is, hogy mi mondjuk meg, kik voltunk egész eddigi életünkben. A saját narratíváinkat mi magunk választhatjuk meg.

Ez az egész aktív döntési és cselekvési képesség dolog az, ami miatt az egész mémet olyan rettenetesen bántónak és károsnak találom. Az előbújás és az átmenet a legnehezebb és legveszélyesebb dolog volt, amit valaha csináltam. Szó szerint, abszolúte mindenem elvesztését kockáztattam - az állásomat/karrieremet, a barátaimat, a családomat, az anyagi stabilitásomat, az otthonomat, valójában az ÉLETEMET - annak a lehetőségéért, hogy a saját feltételeimnek megfelelően határozhassam meg az identitásomat, méghozzá olyannak, ami számomra valódinak érződött. Amikor valaki explicit vagy implicit módon azt állítja, hogy én “fiúnak születtem”, attól úgy érzem magam, mintha nyomban visszatuszkoltak volna abba a dobozba, amiből annyira ki akartam menekülni, hogy mindenemet kockára tettem érte. Olyan érzésem lesz tőle, mintha valójában sose tudnék kibújni az alól a tény alól, hogy születéskor hímneműnek soroltak be, mintha mások szemében állandóan és véglegesen be lennék szennyezve. Kétségkívül nagyon szerencsés vagyok - engem szinte soha nem néznek pasinak, de amikor olyanokat mondanak nekem, hogy “amikor még pasi voltál”, az számomra egy gyomorszájon öklözéssel felérő emlékeztetés arra, hogy az emberek még mindig nagyon is tisztán emlékeznek arra a hamis identitásra. Attól, hogy valami múltidőben hangzik el, még ugyanúgy helytelenül tulajdonít nekem egy olyan társadalmi nemet, ami nem helytálló. Azt sejteti, hogy nőnek lenni, az egy olyan döntés volt, amelyet az életem közepén hoztam meg, és egy olyan aspektusa a létezésemnek, ami nem volt “igaz” egészen addig, amíg egy orvos rá nem nyomta a jóváhagyásának a pecsétjét. Ez a női mivoltomat olyasmiként határozza meg, mint ami csupán onnantól vette kezdetét, hogy cisznemű emberek képesek voltak észlelni, hogy én egy nő vagyok, pusztán az alapján, hogy rám néztek.

Ha készületlenül talál egy ilyen megjegyzés, a diszfória hullámait hozza elő, ami szétzúzza az önbizalmamat és elbarmolja a napom hátralevő részét. A transz emberek között van egy eléggé elterjedt, mindent átható félelem - az attól való félelem, hogy mindenki csak “asszisztál a színjátékunkhoz”, udvariasságból, de valójában sosem fog akként elfogadni bennünket, akik vagyunk.  Amikor olyan kifejezéseket hallok, mint a “hímneműnek született, de nőként azonosítja magát”, akkor az egy tökéletes olaj konkrétan ennek a félelemnek a feltüzelésére. Amikor azt hallom vagy olvasom egy cikkben, hogy transz nőkről van szó, akik “előzőleg férfiak voltak”, az egy emlékeztető, hogy a világ még mindig nagyrészt furcsaságokként tekint ránk, és a mi emberségünk nem is olyan rettenetesen fontos. Olyan érzés, mintha az, hogy én hogyan határozom meg önmagamat, az nem lenne fontos, és az önmeghatározásomnak alkalmazkodnia kellene a cisznemű, heteró világ kényelemérzetéhez, mintha az a gondolat, hogy én mindig is egy lány voltam, már túl sok lenne másoknak, úgyhogy nyilvánvalóan nem is lehet igaz.

És ez nemcsak az előbújt vagy jelenleg átmenetüket élő transz nők számára káros. Bár a helyzet biztos, hogy javul, a fiatal transz emberek gyakran jóval előbb exponálódnak a transzneműség koncepciójának, mintsemhogy saját maguk összeillesztenék a kirakósokat. Ha a médiában vagy párbeszédek során az egész “fiúnak született” narratíva használatával találkoznak, még mielőtt végiggondolnák saját identitásukat vagy elolvasnának a transz közösségtől származó, befogadóbb írásokat, akkor jó eséllyel lenyelik és belsővé teszik majd ezeket a koncepciókat. Ez egyike a számtalan módozatoknak, ahogyan az internalizált transzfóbia kifejlődik, és higgyétek el nekem, az egy röhejesen nehezen leküzdhető dolog. Igazságtalan és kegyetlen dolog fiatal transz embereknek azt tanítani, hogy ők nem jogosultak arra, hogy maguk határozhassák meg a saját identitásukat, hogy a nemi identitásuk inkább kötődik ahhoz, hogy hogyan néznek ki, mint ahhoz, hogy minek érzik magukat, hogy azok a besorolások, amelyeket a születési anyakönyvi kivonataikba írtak, megmásíthatatlan elképzelések - különösen így, hogy ilyen rengeteg sok mindent elértünk már közösségként. Valójában, a probléma nemcsak a fiatal transz emberekre érvényes, hanem mindenkire, aki épp most próbálja elfogadni, hogy transz.

Nem ezek a dolgok határozzák meg azt, hogy kik vagyunk


Vannak olyanok, akik azt mondanák, hogy a cikkírók és más médiamunkások a “fiúnak/férfinek/hímneműnek született” leegyszerűsítésként használják, hogy egy olyan közönség felé kommunikáljanak, aki egyszerűen nem elég tájékozott a transz embereket érintő problémák és a transz kifejezések tekintetében. Ez jórészt ugyanaz a visszabeszélés, mint amit akkor szoktunk hallani, ha megkérünk embereket, hogy használják a “cisz” vagy “cisznemű” kifejezést, amikor nem transz emberekről van szó - hogy az olyan szókapcsolatok, mint a “születéskor hímneműként sorolták be” túlságosan akadémikusak az átlagos olvasó számára, és ha ezeket használjuk, akkor az csökkenti majd a cikk érthetőségét. Ha valaki emiatt aggódik, akkor, azt gondolom, hogy a szerző felelőssége az, hogy oktassa az embereket, még akkor is, ha ehhez hozzátartozik, hogy rá kell, hogy szánjon némi időt arra, hogy ő maga is megtanuljon dolgokat. A transz közösség nagyon kicsi és felettébb sérülékeny, úgyhogy a médiareprezentációnk SOKKAL nagyobb hatású annál, mint amilyenek mi magunk tudunk lenni a személyes szinten, már pusztán a számbeli adottságok miatt is. Azoknak, akik transz emberekről írnak, egy óriási nagy lehetőség van a kezükben: hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a közösségünkhöz kapcsolódó kérdésekről, bonyodalmakról és a nyelvhasználatról. Én amellett érvelnék, hogy tekintetbe véve, hogy milyen nagy hatása van akár egyetlen cikknek, interjúnak vagy hírnek arra, hogy a nagyvilág hogyan látja a transz lakosságot, a szerzőknek KÖTELESSÉGÜK is, hogy tisztában legyenek ezekkel és megtárgyalják őket, amikor transz kérdésekről és transz emberekről készítenek anyagokat. Megfutamodni, és azt mondani, hogy “ez túlságosan bonyolult az olvasóknak”, az lusta és felelőtlen írást eredményez.

Arról már beszéltem, hogy a “fiúnak/hímneműnek/férfinek született” narratíva miért olyan káros, úgyhogy most röviden jöjjenek a jobb megoldási lehetőségek. Ha mindenképpen muszáj megtárgyalnod valakinek az átmenet előtti, törvényesen kijelölt biológiai/társadalmi nemét, akkor a megfelelő kifejezés a “születéskor hímneműnek/nőneműnek sorolták be” vagy a “születésekor a hím/nőnemet jelölték ki neki”. Ezt, a rövidség kedvéért [angol anyanyelvű országokban], gyakran az AFAB/AMAB/DFAB/DMAB [assigned female at birth / assigned male at birth / designated female at birth /designated male at birth] betűszavakkal nevezik meg. Egyes transz személyek a “rákényszerített” szót is hozzáteszik ehhez, hogy hangsúlyozzák, hogy ez a besorolás vagy kijelölés az ő egyetértésük vagy beleszólásuk nélkül történt meg. Ha nem tudod, hogy valaki hogyan szeret erről beszélni, akkor ne élj előfeltevésekkel, hanem kérdezz erre rá!

Senkit nem akarok azzal a benyomással az útjára ereszteni, hogy azt gondolom, hogy bárki, aki valaha is használta ezt a kifejezést, az eredendően transzfób vagy transz nőgyűlölő. Tényleg azt gondolom, hogy legtöbbször ezek jó szándékú emberek, akik nem igazán értik, hogy milyen kárt lehet okozni azzal, hogy állandósítják ezt a “fiúnak született” narratívát. Amikor ezt a párbeszédet személyesen, élőben folytattam le emberekkel, majdnem mindig eléggé ledöbbentek attól, hogy mennyire bántónak találom. Úgyhogy, ha ezelőtt használtad, megértem. De ahogyan a transz jogok és a transz identitások egyre nagyobb részét képezik a nyilvánosság tudatosságának, ideje tisztába jönni azzal, hogy milyen módokon tagadjuk meg emberektől az ahhoz való jogukat, hogy meghatározhassák a saját identitásukat, méghozzá egész életük folyamán. Tettünk pár komoly előrelépést azzal kapcsolatban, hogy emberek ne aggassanak ránk helytelen nemeket a jelenben; most itt az ideje, hogy ugyanezt a múltunkkal kapcsolatban is befejezzék.


Írta: Mari Brighe
Eredetileg megjelent: Autostraddle